Hétvégén egy nagyon nehéz mérkőzést játszottunk. Bár győztünk 4:2-re, de nem voltam elégedett a fiúk játékával. Úgy néz ki, hogy elérkeztünk a teljesítőképességünk határához. Ez azt jelenti, hogy a hozzánk megközelítőleg hasonló tudással, kondícióval rendelkező játékosokból álló csapattal szemben olyan hibák jöttek elő, amelyeket edzések és a könnyebb mérkőzések során megbeszéltünk, letisztáztunk. Ezek a hibák elsősorban nem technikai és kondícionális okok miatt jelentkeztek, hanem a dekoncentrált viselkedés és a taktikai hiányosságok termékei voltak. Magyarul: a játékosok rosszul döntöttek bizonyos játékhelyzetekben. Ha ezeket a problémákat, bizonyos időn belül -, amíg nem találkozunk újra hasonló erősségű csapattal, - nem tudjuk megoldani, akkor nehezen tudjuk majd teljesíteni a kitűzött célt: a dobogós helyezést!

MELYEK EZEK A HIBÁK?

A héten megdőlt az edzéslátogatottsági csúcs! Pénteken 14-en jöttek el edzeni, és 2 vendég­játékos is volt. De ez a lelkesedés sem nyugtatott meg, mert kemény ellenfelet vártunk vasárnap. A múlt heti játékunk kicsit (nagyon) elbizonytalanított. „Reálisan ott van a helyünk az élbolyban? Egy kiegyensúlyozott őszi teljesítmény után tavasszal lehet a feljutásra gondolni?” Két változtatásom volt a múlt heti kezdőcsapathoz képest: a középpályát próbáltam megerősíteni, és az egyik ék posztjára került új ember. Azt szerettem volna, hogy a csapatomat a harcosság, a lendületes támadásvezetések, a folyamatos letámadás, a kemény és határozott (nem durva) ütközések a középpályán, a gyors kontrajáték jellemezné. Ezek a jellemzők egyértelműen a játékosok akarati tulajdonságainak, a motivációnak a következményei és nem a technikai-taktikai szintjüknek, képességeiknek. (Bár nem hátrány, ha a játékosok pontosan tudnak passzolni és indítani.)  A hazai mérkőzésekre egyre többen megjelenő nézők, szurkolók is MINIMUMKÉNT ezeket a dolgokat várják el a csapatuktól. Ha ez a stílus, lelkes játék eredményes is, akkor az már hab a tortán!