Tegnap lejátszottuk a 2. edzőmeccsünket is. (Az ifi csapat elleni pénteki mérkőzést én inkább olyan edzésnek számoltam, ahol az edzős fő anyaga a mérkőzésforma volt.) Ugyanazzal a velünk egy megyei osztályban levő (az elmúlt bajnoki évben bennünket megelőző) ellenféllel játszottunk, mint az elmúlt hétvégén, csak éppen náluk. Egy hete nyertünk 5:1-re otthon. Az akkori összecsapás a „kimaradt helyzetek mérkőzése” volt.

Eljött a visszavágó ideje, ráadásul idegenben. Ez mindig különleges szituációt jelent a játékosoknak, függetlenül attól, hogy a fiúk már találkoztak egymással, nagyjából ismerik egymás gyengéit és erősségeit. Az „idegen” környezet: a másik csapatnak szurkoló – kocsmából hazafelé eltévedt – „rapperek”, a szokatlan öltöző, a pálya mérete és állapota mind-mind stressz faktort jelentenek a vendégjátékosoknak. (Természetesen az edzőnek, azaz nekem is!  ) Fontos, hogy ilyen környezetben is tesztelve legyenek a fiaim!

Miután a tartalék csapat nagy dirrel-dúrral, elégedetlenül levonult a pályáról – a borgőzös lehelettől furcsán megszólaló, egy Beethoven szimfónia első taktusaira emlékeztető,  a mérkőzés végét jelző  „sípszavak” után –, következhettünk mi.

A játékvezető megfelelő szakmai szintje, határozottsága, reakciógyorsasága mindig fontos az edzőmérkőzéseken is. Sajnos azonban tudomásul kell venni, hogy ilyen felkészítő mérkőzéseken – legtöbbször spórolásból – a település „legbátrabb emberét” állítják be a pálya közepére. (Aztán a meccs végéig ott is marad.  )  Akkor kezdődnek az érdekes jelenetek, amikor már fáradnak a fiúk, és a futás és küzdés helyett egyre inkább előtérbe kerül az igazságérzetük. (Miután már az ellenfélbe sem tudnak már belerúgni egy egészségeset, akkor a játékvezetőt kezdik el szidni. Addig becsmérlik, míg a pulzusuk le nem megy 130 alá.  ) Talán az ifi meccsen is ez történt? Egy bátor embert volt a játékvezető és nem egy szakképzett? Vagy a fiúk fáradtak el nagyon? 

MIÉRT NEM ÉN VAGY EDZŐKOLLÉGÁM VEZETI LE AZ EDZŐMECCSEKET?

Jó kérdés, és a válasz is egyszerű. Mert nem a mi dolgunk! Én folyamatosan a játékosaim mozgását nézem, szinte mindegyiket egyszerre. Nemcsak a labda közelében helyezkedő fiúkat, hanem az elöl vagy hátul „véletlenül” sétáló, az akcióban „gyönyörködő” egyéneket is. És nemcsak nézem őket, hanem – hangos utasításokkal, biztatással, dicsérettel – SEGÍTEK NEKIK A FELADATUK MEGFELELŐ VÉGREHAJTÁSÁBAN. Adott játékhelyzetekben a döntéshez szükséges elvekre vagy a jónak tűnő megoldási módokra hívom fel a figyelmet. (Általában nem azt mondom, hogy passzold ide „X”-nek vagy oda „Y”-nak, hanem „Nyissatok!”; „Járasd meg a labdát !”; „Alakítsátok ki a védelmi láncot!”; „2:2-ben oldjátok meg!”.)

Tehát nem lennék jó játékvezető, mert nem mindig a labda útját követem, és lemaradnék az akciókról. Ha pedig csak a labdát követném, akkor nem tudnám ellátni a számomra fontosabb edzői teendőimet, a játékosaim segítését, irányítását.

Visszatérve az irányításra, ami a nálam a legfontosabb szabály, hogy SOHA NEM SZIDOM (csúnya szavakkal illetem) A JÁTÉKOSAIMAT! Sokszor mérges vagyok, dühöngök, csapkodok és korholok, ha elrontanak egy fontos játékhelyzetet, de soha nem szidom őket, nem mondom nekik, hogy „b…-i vagy”, „bunkó állat vagy”, „szart sem érsz”, „menj az anyád …”. ÉS A JÁTÉKVEZETŐT SEM SZIDOM! (A véleményemet azért meg szoktam mondani nekik. )

Visszatérve a játékosaim irányítására, soha nem kérek tőlük olyant  a mérkőzésen, amit nem gyakoroltunk volna edzésen, vagy nem beszéltünk volna meg a taktikai értekezleten.

A mérkőzés „viharosan” kezdődött (sok helyzet maradt ki mindkét oldalon), és viharosan is ért véget. Szó szerint! Sötét felhők, dörgés, villámlás és egy gyenge zápor ijesztgetett bennünket!  De szerencsénk volt, a nagy zuhé és a jégeső elmaradt. Ráadásul győzelemmel vonultunk le a pályáról: nyertünk 2:1-re úgy, hogy még egy 11-est is kihagytunk.

Ja, és megérkezett az edzőmeccsre az „utolsó fecskénk” is, a 20 fős játékoskeret 20. játékosa, aki eddig biztos nagyon elfoglalt volt, hogy mostanáig nem találkoztam vele a nyári felkészülés során. (Az más kérdés, hogy 6-an hiányoztak. )